Konizációval kapcsolatos kérdések
KérdésTisztelt Doktor úr!
Egy hete volt konizációs műtétem +Cu, CINII-es eredmény +HPV 51 miatt. A szövettan szerint malignitásra utaló jelet egyik anyagban sem találtak. Mivel több eltérő véleményt olvastam, hallottam, ezért tanácstalan vagyok abban a kérdésben, hogy partnerkapcsolatomban mostmár a visszafertőződés elkerülése érdekében óvszert kell-e használnunk? Sőt az sem egyértelmű számomra, hogy eltűnt-e ezzel a műtéttel, vagy eltűnhet-e egyáltalán valamikor is a vírus a szervezetemből, vagy mostmár örökre bennem lesz? Vagy egyáltalán visszafertőződhetek-e tőle, vagy erre a vírusra immunitás alakulhat ki a szervezetemben, ha most esetleg eltűnt? Nem tudom mihez tartsam magam, hogy később ne kerüljön sor ismét műtétre ilyen eredmény miatt, de a kapcsolatomról sem szeretnék lemondani.
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelt Érdeklődő!
Egyetlen teendője van, 6 havonta cytológiai kontrollra járni (és HPV-tesztet végeztetni). A vírus jön-megy, minden 4. ember Magyarországon fertőzött. Semmilyen életmódbeli váltást nem igényel. Viszont az a határozott szakmai véleményem, hogy nem feltétlenül volt indokolt az elvégzett műtét az Ön esetében, mivel a szövettan negatív lett. A vírus ugyanis nem csak a hámban van jelen, hanem csak úgymond “lebeghet” a nyakcsatornában anélkül, hogy kárt okozna, viszont kimutatható. Ebből következően bármikor újra megjelenhet és akár másik is felütheti a fejét Önben. Ezért még mindig az a legjobb, ha beoltatja magát HPV-elleni védőoltással (merthogy az 51-es nem e legrosszab típus) pl. Silgarddal.
Meggondolandó, hogy keressen olyan HPV-vel foglalkozó szakembert, aki akkor operál meg valakit, amikor tényleg kell, mert lehet, hogy a vírus 3-6 hónap alatt magától eltűnt volna Önből, és megúszott volna egy feleslegesnek látszó műtétet.
Üdvözlettel,
Dr. Melczer